Pécs, Magyarország mediterrán hangulatú városa, ahol a sok szökőkút, gyönyörű épületek, műemlékek, utcai zenészek és a kabócák dalolása mellé már csak egy tenger hiányzik. Pécs, ahol sokféle kultúra keveredik egymással, ahol a helyiek is szeretnek turistáskodni a saját városukban.
Ebben
a bejegyzésben meg szeretném mutatni, hogy miért is szeretem annyira Pécset,
milyen helyeket érdemes megnézni, ha valaki ellátogat ide. Akár egy napos
kirándulásra is tökéletes a város, de számolni kell azzal, hogy ilyen rövid idő
alatt nem lehet mindent felfedezni. De ez újabb okot adhat arra, hogy legalább
még egyszer ellátogassatok ebbe a történelemben gazdag városba.
Tipp:
a helyszín nevére kattintva a Google térkép jelenik meg a könnyebb tájékozódást
segítve.
Történelme
(nagyon röviden):
A
várost a rómaiak alapították a 2. század elején Sopianae néven, így a
történelme régre nyúlik vissza.
Az
ország első egyetemét 1367-ben itt alapította Nagy Lajos király.
Az oszmánok 1543-ban érkeztek a városba. Amíg itt voltak, keleti várossá alakították Pécset (mecseteket építettek, fürdőket és iskolákat hoztak létre).
1998-ban
elnyerte az UNESCO Városok a békéért-díját a kisebbségi kultúrák ápolása,
valamint a délszláv háború menekültjei iránt tanúsított befogadó, toleráns
hozzáállása miatt. 2010-ben pedig Európa kulturális fővárosa volt, amire a
pécsiek a mai napig nagyon büszkék.
Abban a sorrendben írom a látnivalókat, hogy ha esetleg vonattal utaztok ide, akkor a vasútállomáson leszállva ezeket a helyszíneket nézhetitek meg.
Zsolnay
szobor (körforgalomnál)- Pécs híres a Zsolnay porcelánról, ez a Zsolnay
családnak állít emléket. A városban mindenhol látni porcelánt- akár egy
szökőkút vagy az épületek tetején cserép formában.
Jakovali
Hassan dzsámi (Kórház téren)- a város egyetlen működő dzsámija. Sajnos jelenleg
a belső munkálatok miatt nem látogatható. Viszont kívülről is érdemes megnézni, mert Magyarországon ez az egyetlen dzsámi, aminek a minaretje is ép
állapotban maradt.
Ferenciek utcája- ez vezet fel a Széchenyi térre. Az elején látható a város egyetlen villamosa, ami régen egy útvonalon közlekedett. Az utcában többek között megtaláljuk a város egyik legrégebbi fagyizóját, a Lapátos fagyizót, ahol tényleg lapáttal adják a fagylaltot. Van cukormentes és laktózmentes fagyijuk is!
Székesegyház (Dóm tér)-elképesztően hatalmasak a tornyai. Az egyik kedvenc helyem Pécsen. Mindig
hangulatos, akár nappal, akár este kivilágítva látjuk. Mindenképpen érdemes a várfalán
végigsétálni.
Barbakán (Barbakán téren)- kapuerőd, felvonóhíddal. A bástya a püspökvár falrendszerének része. Fentről
szép kilátás nyílik a belvárosra.
Szerelmesek
lakatjai (Janus Pannonius utca)- többféle történet is kering az eredetéről.
Vannak, akik szerint egy közeli iskola tanulói a sikeres vizsgáik után tették
fel ide az iskolai szekrényeik lakatjait. Mindenesetre ma a szerelmespárok
helyeznek fel ide lakatokat, az örök szerelmüket szimbolizálva.
Széchenyi
tér- Pécs központja, főtere. Innen indulva bárhová el lehet jutni. Attól sem
kell félni, hogy eltévednétek a belvárosban, mert minden út erre a térre vezet vissza.
Mindenkinek
a téren található Gázi Kászim pasa dzsámija az első, ami eszébe jut Pécsről.
Nagyon különleges látni, hogy egy dzsáminak kinéző épület templomként üzemel.
Ahogy már a bejegyzés elején is írtam, itt látszik igazán a különböző kultúrák
keveredése.
A
téren láthatunk még egy Szentháromság szobrot is, amit a 1713-as pestisjárvány
után építettek.
Nyáron
igazán hangulatos a tér; szökőkutak, pálmafák, leander bokrok, utcai zenészek
játéka tölti meg élettel a teret. Innen látni a TV-tornyot is, az 535 m magas
Misinatetőn, Pécs legmagasabb pontján helyezkedik el, és minden este más
színekben világít. A 197 méteres toronyba fel is lehet menni, ahonnan 360 fokos
kilátás nyílik a városra.
Király utca- azaz „Pécs Váci utcája” tele van szuvenír boltokkal, éttermekkel. Ebben az utcában van a Színház is. Tele van kis különleges dolgokkal (érdekes vízköpők, verses oszlopok), úgyhogy érdemes nyitott szemmel járni.
Nyolc Boldogság
terasza- a kilátóteraszhoz sok lépcső vezet felfelé, de a kilátásért megéri. A terasz érdekessége
az, hogy a kilátó járófelületén a kiemelkedő feliratok Pécs látnivalói felé mutatnak. Nyáron sajnos a nagy fák miatt nem igazán látszik a város, de ősszel vagy kora
tavasszal tökéletes. Ha mégis nyáron látogattok el ide, akkor érdemes fent a
kitaposott kis ösvényt követni az erdőben. A kis tisztásra érve bámulatos
kilátás nyílik a városra.
Tettye- ez már nem a belvároshoz tartozik, ezért érdemes autóval vagy busszal megközelíteni. A Tettyén található a dervis kolostor megmaradt része, és egy játszótér is, így családi programnak is kiváló lehet. Innen lehet felsétálni a Havihegyi templomhoz, aminek a bejáratánál látható a 2019-es Európa fája, a mandulafa.
Niké- szobor- ha valaki szereti a magas helyeket és igazán lenyűgöző kilátásra vágyik. A szobor a Mecsek oldalában helyezkedik el. Ilyen magasságból be lehet látni az egész várost.
Éttermek:
Best grill food- a török étterem a Széchenyi téren van, jó időben érdemes kint leülni, mert nagyon hangulatos. Én általában Döner box-ot szoktam kérni (saláta, hús, sült krumpli/rizs, finom szószokkal- a csípős szószuk tényleg csípős!). A legjobb halal étterem a városban.
Maci lángosozó- bár ez nem a belvárosban van, de ha Egyetemvárosban jártok, egyszer mindenképpen ebédeljetek itt. Nem csak hagyományos lángost ehettek, hanem mindenféle különleges töltött lángosuk is van. Igazi családi vállalkozás.
Hangulatos
kávézók, cukrászdák:
Szünet a Jókai téren- nagyon finom vegán fagyikat árulnak. Szerintem ez a legjobb fagyizó egész Pécsen.
Capri cukrászda a Citrom utcában- itt mindenki megtalálja a kedvencét. Finom a cappuccino-juk, az ízesített limonádéjuk és a sütijeik. Itt is van egy kis szökőkút, tavasszal a virágzó gyümölcsfa alatt ihatjátok meg a kávétokat. Innen látni a városi Postát, aminek különleges az épülete.
Ciao Bella a Király utcában- ha elvarázsolt titeket a Színháztér hangulata, akkor ez lehet számotokra a tökéletes cukrászda, kávézó.
Rokusch
kávézó az Egyetemvárosban- mindegyik kávéjukat bátran ajánlom.
A tömegközlekedés: hétvégén elég ritkán járnak a buszok (óránkét egyszer, kétszer), de hétköznapokon nem kell aggódni, ha lekéstek egy buszt, mert pár perc múlva jön is a következő. Bárhová el lehet jutni busszal, nem feltétlenül kell hozzá autó. Érdemes az autóbusz állomáson 24 órás (1100 Ft) vagy 72 órás (2800 Ft) jegyet venni.
Ajánlom
Magyarósi Csaba Pécsről készült videóit. Az utazás előtt átfogó képet ad arról,
hogy miért is érdemes ellátogatni ide. Pécsről hazatérve pedig mindenképpen
nézzétek meg a Halott Pénz Otthon c. videóklipjét, és számoljátok meg, hány
helyen jártatok ti is a városban. Vajon minden kis utcát felismertek benne?
Remélem
titeket is elvarázsol majd Pécs mediterrán hangulata, és kedves emlékekkel
utaztok innen haza.
Maradjatok nyitottak és kíváncsiak!
Samas
0 Megjegyzések